DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Hamilton vagyok, nyerni akarok

Lewis Hamilton, az F1-es bajnoki cím aspiránsa arról beszélt, nem az ő stílusa, hogy a második helyért körözgessen – ezzel a pozícióval Rosberg mögött már bebiztosíthatná a vb-trófeát.

A pontversenyt 17 egységgel vezető versenyző közel négy tizedmásodperc hátránnyal a második rajtkockába kvalifikált Abu Dhabiban, egy olyan helyszínen, ahol korábban már kétszer szerzett pole-pozíciót. A versenyen azonban elég ugyanezen a helyen beérnie az élről rajtoló Rosberg mögött, és övé a világbajnoki cím. A dobogó második pozíciója azonban kifejezetten ellenkezik a brit pilóta mentalitásával.



„Igazuk van, ez nem az én stílusom. Majd meglátjuk holnap. Ugyanúgy fogok vezetni, mint mindig” – idézi az espnf1.com a brit pilóta szavait. A sajtótájékoztató leleményes résztvevői nehéz kérdést is feltettek Hamiltonnak: mit gondol biztonságosabbnak a rajtnál, a Rosberggel való harcot az első helyért, vagy a Bottas elleni védekezést a másodikért. „Egyik sem biztonságos. Ugyanolyan biztonságosak” – válaszolt a Mercedes pilótája.

Hamilton hibázott utolsó gyorskörében, ennek is köszönhető nagy lemaradása. „Nem vagyok különösen csalódott. Nem tudom, Nico hány hibát követett el, de általánosságban nekem nem jöttek össze a legjobb körök. Természetesen az ember mindig a pole-ban akar lenni, ezért dolgozunk. Jó tempónk volt az edzések folyamán, főleg hosszú etapon. A Q1 és Q2 jól sikerült, a Q3-ban nem tudtam összerakni azt a kört. Nem igazán hibáztam, csak nem volt nagy kör. Nico nagyszerű munkát végzett, holnap pedig van még egy csatánk.”

Az időmérő másik két főszereplőjének, Rosbergnek és Bottasnak nyilatkozatai itt olvashatók.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: