DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Nem lepődött meg a Force India az időmérő után

A szezon nagy részében a McLarennel harcoló, ám a végére elfáradó csapat pilótái számítottak rá, hogy nem tudnak majd előkelőbb pozíciókért küzdeni az időmérőn, mint a megszerzett 13. és 14. hely.

Egyre lejjebb csúszik VIjay Mallya gárdája, Abu Dhabiban már a középmezőny végén harcoltak a pozíciókért a Sauberrel és a Lotus-szal. „A mai nem volt különösen nehéz nap, egyszerűen ennyire volt elég a tempónk” – mondta Sergio Perez, aki a 13. helyen végzett.



„Tulajdonképpen ezt vártuk, hiszen a beállításunk inkább a versenyen fogja kiforrni magát. A gumik másképp viselkedtek most, mint ahogy azt Abu Dhabiban megszokhattuk, így javítanunk kell ezen a téren. Stratégia terén nincs sok választásunk, és a többiektől sem várok nagy meglepetést. Péntekhez képest nagy változtatásokat eszközöltünk, reméljük, amikor számít, kifizetődnek majd és pontszerzéssel zárhatjuk a szezont” – tette hozzá a mexikói.

Nico Hülkenberg sem volt csalódott, noha a Magyar Nagydíj óta képtelen magát beverekedni a Q3-ba. „Az időmérőre készülve tudtuk, hogy az egykörös tempónk nem a legjobb, és hogy nehéz lesz bekerülni a legjobb 10 közé. Az általunk választott beállítással nehéz volt egy jó kört futni, de jó hír, hogy a versenytempónk erősebbnek tűnik, és remélem, hogy jobban teljesítünk majd holnap. Sőt mi több, dupla pontokat osztanak, így minden kétszer annyit számít majd. Az év utolsó versenye következik, így szép eredménnyel szeretném zárni a szezont” – nyilatkozta a német versenyző.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: