DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

A Williams a harmadik hely bebiztosítására készül

Idén ötödik alkalommal sajátította ki az első sort a grove-i alakulat, és egy jól teljesített zárófutammal a konstruktőri harmadik helyet szeretné bebiztosítani a Ferrari előtt.

Az elmúlt tizenegy év legsikeresebb szezonját zárhatja a csapat, hiszen egy jó eredménnyel megtarthatják a harmadik helyet a konstruktőrök pontversenyében, Valtteri Bottas pedig a negyedik helyet biztosíthatja be a pilóták között.



„Fontos, hogy megszerezzük a harmadik helyet a csapatnak, aminek eléréséhez elég jól állunk” – mondta a finn versenyző. „Nekem is jó esélyem van a negyedik helyre, így természetesen erre is koncentrálni fogok. A mai volt az egyik legjobb időmérős köröm egész szezonban, és minden összejött akkor, amikor igazán számított. Kész vagyok arra, hogy minden lehetőséget kihasználjak, hogy előrébb lépjek a futam során.”

Felipe Massa szintén boldog volt a kvalifikáció után, és reméli, hogy a dobogóért harcolhat vasárnap. „A lehető legjobb helyről rajtolunk holnap, igaz, jobban is teljesíthettem volna, mint Valtteri, de az utolsó körömben elfékeztem magam. Az autó jól megy, és bíztató, hogy ismét kisajátítottunk a második rajtsort. A gumikopás fontos kérdés lesz majd, de mivel a dobogó benne van a pakliban, keményen fogom nyomni a gázt, hogy szépen zárjam ezt az évet.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: