DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. május 21. csütörtök
F1

Versenynaptár: Katar is beszállna 2016/17-től

A MotoGP mezőnyét immár 10 éve vendégül látó Katarban elérkezettnek látják az időt arra, hogy az F1-et is megpróbálják a Bahreintől mindössze pártucat kilométerre fekvő országba csábítani.

Miközben a Formula-1 versenynaptára teljesen megtelt, s évek óta arról lehet hallani, hogy a sokak által maximumnak gondolt évi 20 verseny fölé mehet a futamok száma, újabb és újabb jelentkezők bukkannak fel. Jövőre Mexikó egészíti ki majd húszra a versenyek számát, de Azerbajdzsán és a visszatérésre váró India is sorban áll, de Thaiföldről, Las Vegasról, a szintén visszatérni vágyó Francia Nagydíjról, és egy európai városi futamról (hol London, hol Róma, hol Madrid neve kerül elő) is úgy tudni, hogy hamarosan a versenynaptár része lehet.

losail



Most a motorsport.com beszámolója szerint itt az újabb jelentkező, Katar, akik a feltételezések szerint két vagy három év múlva csatlakozhatnának a királykategóriához. A pálya, a Losail International Circuit adott, mely 2004-ben készült el, a MotoGP programjának állandó tagja, de a GP2 mezőnyét is vendégül látta már. Három évvel később az aszfaltcsík teljes világítást kapott, azaz a szingapúri és az abu-dhabi pályát megelőzően. A gyorsasági motorosok azóta éjszakai versenyt futnak a pályán, s 2009-ben itt rendezték az első villanyfényes GP2-futamot.

A tervek szerint a katari pályán először F1-es teszteket rendezhetnének, és csak ezt követően kerülhetne sor az első Katari Nagydíjra. A pénz biztosan nem jelent akadályt, hiszen az ország, mely a 2022-es labdarúgó-világbajnokság rendezését is elnyerte, közismerten jó anyagi helyzetben van.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: