DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Button, Massa: Harmadik autó? Csak Mercedes lenne dobogón!

Bár az Amerikai Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján az ott megjelent pilóták között nagyon nagy volt az egyetértés abban, hogy a harmadik autók bevetése jó dolog lenne az F1 számára, ám a mai napon több másik pilóta éppen ellentétes véleményt fogalmazott meg a kérdés kapcsán.

Csütörtökön Lewis Hamilton, Romain Grosjean, Valtteri Bottas és Sergio Perez is pozitívan viszonyult a háromautós szabály esetleges jövő évi bevezetésének híre hallatán, ám sem Felipe Massa (Williams), sem Jenson Button (McLaren), sem a Sauber csapatfőnöke, Monisha Kaltenborn nem ért velük egyet a döntésben, úgyhogy máris megdőlt az egységes álláspont.

 



„Az ötlet arra alapul, hogy minél több autó legyen a pályán, mivel ez az, amit az emberek látni akarnak. De ha egy harmadik autót is pályára akarunk rakni, akkor előbb meg kell értenünk, hogyan idomulnak majd ehhez a szabályok. Csak gondoljanak bele, mi lett volna idén, ha egy harmadik autó is lett volna a mezőnyben – már a szezon közepén eldőlhetett volna a bajnoki cím sorsa, és szinte minden versenyen a Mercedes végzett volna az első három helyen” – utalt rá Massa, hogy az F1-nek talán nincs szüksége arra, amit például idén a WTCC-ben láthattunk, ahol egyetlen csapat pilótái foglalták el szinte egész évben a pódium mindhárom fokát.

Monisha Kaltenborn, az F1 történetének első női csapatfőnöke osztja a brazil pilóta véleményét. „Nem hiszem, hogy ez az a koncepció, amit követni fogunk, mert ez túl sokat változtatni a sporton. Első hallásra ez egy érdekes ötletnek tűnik, de felmerül a kérdés: hogyan használnánk és üzemeltetnénk a harmadik autót? Ez totálisan a feje tetejére állítaná a showt. Tegyük fel, hogy van egy domináns csapat, aminek ott lenne egy harmadik autója is a mezőnyben. Ha nem szerezhet pontokat, akkor minek van ott? Ha pedig szerezhet, akkor csak mások elől szedi el azokat. Egyszerűen túl sok problémát és kérdést vet fel ez az ötlet, és nem hiszem, hogy valaha egységes álláspontra jutunk ezekben” – érvelt a háromautós szabály bevezetése ellen a Sauber csapatfőnöke.

A McLaren brit világbajnoka, Jenson Button mintha csak az előtte szólók véleményét visszhangozta volna. „Nem tetszik a három autó ötlete. Személy szerint én jobban örülnék neki, ha inkább több versenyképes csapat lenne a mezőnyben. Talán egy pozitív hozadék lehetne, hogy több jó pilóta kerülhetne be az F1-be, de ha egy autó egy lépéssel a többi előtt jár – mint idén a Mercedes –, akkor az a dobogó összes fokát kibérelné magának, és többé senki más nem tudna felállni a dobogóra. Ez azokat a csapatokat sújtja, akik nem a leggyorsabbak, úgyhogy én nem rajongok az ötletért” – idézi az autosport.com Button szavait. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: