DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Grosjean felfedte két meglepetése közül az elsőt

Romain Grosjean úgy indult el az F1-es USA Nagydíjnak otthont adó Austinba, hogy előtte közölte a világgal, hamarosan két nagyszerű hírt fog bejelenteni. Az egyiket már meg is tette, a másikra pedig erős utalást tett.

A texasi városba megérkezve a francia a következő üzenetet közölte Twitteren: „Nehéz időkön vagyunk túl, így Marion Jolles és én örömmel osztjuk meg mindenkivel a hírt, hogy a második gyerekünk érkezését várjuk.”

A 28 éves pilóta első fia, Sacha a 2013-as Magyar Nagydíj utáni hétfőn, július 29-én született, a következő csemetét pedig a jövő évre várják a francia által megosztott alábbi kép alapján.

10624723_879970318680409_7974295327585147419_n



Ígérete szerint azonban hamarosan, talán már a hétvégén egy másik nagy bejelentés is várható Grosjeantól. Nem nehéz azt feltételezni, hogy ez a saját versenyzői jövőjével lesz majd kapcsolatos, hiszen 2015-ös terveit még nem hozta nyilvánosságra.

És mivel az egyik bejelentésére való utalásként a Facebookon megosztotta a Jóbarátok című sorozat főcímzenéjét, könnyen lehet, hogy a Lotusszal való szerződéshosszabbításáról lesz szó. Grosjean az utóbbi hetekben már jóval nagyobb kedvvel nyilatkozott az enstone-iaknál való maradás lehetőségéről, hiszen a csapat megkötötte szerződését a Mercedesszel, és a német márka motorjaitól jelentős előrelépést várnak a következő szezonban. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: