DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A Mercedes csakis Hamiltont akarja

A konstruktőri bajnok kijelentette: amíg lehetőség van rá, hogy szerződést hosszabbíthatnak a brit versenyzővel, még csak szóba sem állnak más jelentkezőkkel. Erre Hamiltonnok ígéretet is tettek.

Lewis Hamilton 2015-ben érvényes szerződéssel rendelkezik a Mercedesnél, ennek ellenére a szezon korábbi szakaszában rendszeresen felmerültek a pletykák, hogy már jövőre másik csapathoz igazolhat. Amióta a világbajnokság élére állt, úgy tűnik, a következő évben biztosan marad a németeknél. Hogy azonban 2016-ban mi lesz, kérdéses: a találgatások alapján Fernando Alonso azért hagyta el a Ferrarit, hogy két év múlva a bajnokság domináns csapatához csatlakozzon, és ehhez hajlandó lenne egy szezont is kihagyni.

A Mercedes üzleti ügyvezető igazgatója azonban leszögezte, jelenleg a szerződéshosszabbításról tárgyalnak Hamiltonnak, és bárki mással csak akkor fognak számolni, ha a brit pilótával nem sikerül közös nevezőre jutni. Ezt a bajnokság éllovasának is megígérte.

„Szerződésünk van mindkét versenyzővel 2015-re. A jelenlegi párossal akarjuk folytatni. Jól ismerik és tisztelik egymást. Abban a pillanatban, ha valaki más kerülne a képletbe, az hátrányosan hathatna a csapat teljesítményére. Célunk ezért az, hogy Lewisszal és Nicóval folytassuk 2015 után” – emelte ki Wolff. Rosberg már tavasszal aláírta több évre szóló új kontraktusát.



Wolff azt is kiemelte, bejelentés a szezonzáró előtt nem várható. „Megegyeztünk abban Lewisszal, hogy most a bajnokságra akarunk koncentrálni. Kereskedelmi, pénzügyi vagy jogi tárgyalásokba nem akarunk Abu Dhabi előtt bonyolódni. Ahhoz tartom magam, hogy addig senkivel sem beszélünk semmiféle feltételekről vagy szerződésekről.”

Az osztrák üzletember szintén hangsúlyozta, sem a Mercedes felső vezetői, sem Bernie Ecclestone nem kérte arra, adjon ülést Alonsónak. „Nincsen rajtam ilyen nyomás. A Mercedes-Benzzel hatalmas anyahajó van a hátunk mögött, de ők hagyják nekünk, hogy végezzük a dolgunkat, és olyan döntéseket hozzunk meg, amelyek helyesek a Mercedes ezen aprócska részlege számára. Kikérhetjük a véleményüket, amikor úgy gondoljuk, hogy fontos, és Dr. Zetsche és az igazgatótanács is a döntéshozó folyamat részei, de nyomást nem gyakorolnak ránk.” 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: