DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

A Caterham engedélyt kapott, hogy két versenyt kihagyjon

Szinte biztos, hogy a sereghajtó istálló nem lesz ott a texasi és brazil futamokon: az F1 vezetőjétől, Bernie Ecclestone-tól már a különleges engedélyt is megkapták. A cél új tulajdonost találni.

A Caterhamet övező, szinte már követhetetlen gyorsasággal zajló események pénteki fejleménye az volt, hogy a csapatot igazgató (habár azt tagadó, hogy tulajdonosok lennének) csoport engedett, és átadta az irányítást a pénzügyi behajtóknak. Ez a lépés segítheti, hogy a kiscsapat július után idén másodszor új tulajdonosokat találjon.

A behajtó cég, amelynek vezetője Finbarr O’Connell, pontos terveket nem árult el. Egy közleményből azonban kiderül, Bernie Ecclestone-nal beszéltek, aki engedélyt adott arra, hogy kihagyják az USA és Brazil Nagydíjakat, abban a reményben, hogy a szezonzáró Abu Dhabi versenyen már egy új tulajdonos vezetése alatt rajthoz tudnak állni. Aggasztó hír viszont, hogy a leafieldi gyár továbbra is üres, a dolgozók addig nem térhetnek vissza, amíg nem találnak új vevőt. Az amerikai versenyre a mai nap folyamán kellene elindítani az autókat, amelyeket épp felkészítettek, amikor a behajtó lefoglalta őket és kiürítette a gyárat.



„Bár ez egy nagy előrelépés annak érdekében, hogy az egész csapat és annak vagyontárgyai vonzóbbá váljanak, arra nincsen szükség, hogy az 1MRT személyzet visszatérjen Leafieldbe, Oxfordba egészen addig, amíg a Formula-1-es csapat eladásra nem kerül. Ez egy nehéz szituáció, amelyet nem mi idézünk elő. Sajnáljuk az 1MRT alkalmazottait érő személyes hatásokat. A CSL behajtóiként arra törekszünk, hogy maximalizáljuk a kimenetet a hitelezők és egyéb részvényesek számára” – nyilatkozta Finbarr O’Connell.

Jogos kérdés természetesen, hogy milyen vevő találná ellenállhatatlan ajánlatnak, hogy egy rossz hírű, óriási adósságokkal terhelt, a pályán pedig különösen eredménytelen csapatot vásároljon meg.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: