DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Retro

Retro – Huntnak esett a legjobban

A pályán nem tettek keresztbe egymásnak, sőt, igazi kard ki kard-csatát sem vívtak egymással a versenyeken, mégis, James Hunt és Niki Lauda rivalizálására úgy emlékszik mindenki, mint az F1 egyik legnagyobb párharcára. Retro rovatunk mai írásában a '76-os bajnoki címről döntő Japán Nagydíjról emlékezünk meg.

Hálásak lehetünk Hollywood-nak és persze az elkötelezett autósport-rajongó Ron Howard-nak, hogy szeretett sportágunk egy szeletét szélesebb körben is megismerte a világ. Ha nem is landolt a nézettségi listák élén, a Hajsza a győzelemért című alkotás felkeltette a laikusok figyelmét a Forma-1 iránt, és arra késztette őket, hogy minél jobban beleássanak a témának választott Hunt-Lauda rivalizálás részleteibe. Akkor és azóta is rengeteg platformon cikkeztek az egymástól igencsak eltérő pilóták közötti harcról, mai írásunkban arra a versenyre tekintünk vissza, ahol a fiúk pontot tettek egész éves küzdelmükre.

Már-már klisé, hogy a „ha” és „volna” szavak igencsak kerülendőek egy ilyen, igencsak a külső befolyásoló tényezőktől függő sportág esetében, ahol filléres alkatrészek és pillanatnyi kihagyások dönthetnek bajnoki címekről. Az 1976-os szezon estében mégis megéri citálni ezeket a kifejezéseket, hiszen Niki Lauda akkora előnnyel rendelkezett a Brit Nagydíj után, hogy senki sem tett volna egy lyukas garast (centet, pennyt, miegymást) arra, hogy nem a taktikus osztrák hozza el a bajnoki címet év végén. Az égiek másképp gondolták, a címvédő örülhetett, hogy csak a fülét hagyta ott a nürburgringi Bergwerk-kanyar tövében a foga helyett, de hihetetlen tanúbizonyságot tett bátorságáról, amikor egy hónappal később már ott gubbasztott Ferrarijában, készen az Olasz Nagydíjra.



A szerencsekerék ide is, oda is forgott, így az utolsó versenyre, a sportág történetének első Japán Nagydíjára három pontos különbséggel érkeztek meg, és a McLarent hajtó bohém, James Hunt várhatta nehezebb helyzetből a finálét. A brit a Fujit megelőző helyszíneken, Mosportban és Watkins Glenben is győzni tudott, de még így sem tudta átvenni a vezetést a tabella élén. Remek formájának köszönhetően Huntnál volt a lélektani előny, amihez az is hozzátett egy lapáttal, hogy a McLaren volt az első csapat, amelyik Japánba érkezett, így hamarabb sikerült az akklimatizálódás, lévén a Forma-1 első ázsiai túrájáról volt szó.

Az időmérőn Andretti bizonyult a legjobbnak, az amerikai második pole-ját szerezte a gyors kanyarokból álló fuji pályán, a bajnokaspiránsok pedig szorosan követték őt a második-harmadik helyen, Hunt-Lauda sorrendben. Ekkor még verőfényes napsütésben körözhettek a pilóták, de vasárnapra olyan ítéletidő köszöntött a helyszínre, hogy többen azonnal lefújták volna a versenyt. A futamot megelőző eligazításon nem csak a mezőny futottak még-kategóriás résztvevői, de még Hunt és Lauda is azt javasolta, legalább addig halasszák el a verseny rajtját, amíg a felhők oszladozni nem kezdenek. Az esőcsinálók azonban nem akarództak száraz futamot, így Bernie Ecclestone és a tévétársaságok nyomására el kellett kezdeni a száguldást.

Hunt tudta, hogy neki nyomnia kell, ahogy a csövön kifér, a helyzetében semmilyen kockázatvállalás sem tűnt felelőtlenségnek. Ennek értelmében remekbe szabott rajttal otthagyta Andrettit az induláskor, és az első kanyarba már ő fordult be az első helyen. Lauda nem mozgott ilyen ügyesen a szakadó esőben, de senki sem gondolta volna, hogy a címvédő, a mezőny egyik legjobb és legnépszerűbb pilótája egyszer csak fogja magát, és kiszáll a játékból. A második kör végén azonban így történt, az osztrák pilóta csendben a Ferrari-garázs elé gurult, kiszállt az autójából és eltűnt a boksz mélyén, mondván, az élete többet ér, mint még egy nyamvadt világbajnoki cím.

Az élen hajtó mclarenes ölébe így óriási esély hullott, és jelen körülmények között már a harmadik hely megszerzése a világbajnoki címet jelentette volna számára. A verseny azonban irtó hosszú volt még, 71 kör és több mint másfél óra választotta el a brit fenegyereket álmától. A futam lassan csordogált a 22. körig, amikor a második helyre keveredett ’Monzai Gorilla’, azaz Vittorio Brambilla Hunt után vetette magát. Előzési kísérlete – mint megannyi karrierje során – viszont kudarcba fulladt, és megpördülésekor majdnem magával rántotta a McLarent is. Szerencsére nem a vad talján manőverén múlt a vb-cím, de hogy ne legyen fenékig tejfel az élet a wokingiak számára, később újabb problémák merültek fel.

Amíg a középmezőny figurái vígan csatáztak egymással, valaki úgy gondolta, hogy ennyi vízzel csak elboldogulnak a srácok, és hirtelen elállt az eső. Furcsa, de az égi áldás ellenére úgy tűnt, hogy nem lesz nagy változás a versenyben, Hunt behúzza zsinórban harmadik diadalát, ezzel együtt a világbajnoki címet is. A száradó pálya miatt azonban gyökeresen átalakultak a stratégiák, és mindenki azt az üzenetet kapta, hogy ideje vigyázni a gumikra. Huntnak azonban esze ágában sem volt letérni az ideális ívről. Így a csapataik kérésének engedelmeskedő Depailler-Andretti páros hamar felért rá, és a 61-62. körben elhúztak a szenvedő McLaren mellett. Hunt még így is világbajnoki pozícióban autózott, sőt, még jobbá vált a helyzete, amikor az élen hajtó francia defektet kapott. Nem sokkal ezután viszont történt valami, amire senki sem számított…

…a vadul autózó Hunt gumijai sem bírták, így ő is cserére kényszerült. Az ötödik helyre tért vissza, de a csapatrádió problémája miatt azt sem tudta hol van a mezőnyben: világbajnoki pozícióban fut-e, vagy sem? Mindenesetre friss abroncsain megelőzte Jones-t és Regazzonit is, és a második helyen hajtó Depailler után vetette magát. Hunt a harmadik helyen, világbajnokként szelte át a célvonalat, de még a boxban is őrjöngött a vereség miatt, így beletelt egy kis időbe, amíg Teddy Mayer felvilágosította, hogy egyetlen ponttal ugyan, de ő lett 1976 legjobb versenyzője.

Hogy mit csinált ekkor Lauda? Az osztrák kiállását követően nem volt kíváncsi a versenyre, így autóba ült és a repülőtérre vitette magát. Az őt szállító járműben azért sikerült befogni egy, a versenyről közvetítő adót, de egy alagútba hajtva megszűnt a vétel, éppen a befutó előtt. A repülőtérre érkezve az osztrák még nem tudta, hogy egy, vagy két címmel a zsebében száll fel majd a gépre, azonban amikor meglátta a Ferrari japán importőrének szomorú arcát, egyből tudta, hogy elvesztette a világbajnokságot…

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: