DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Lehet, hogy csak 18 autó lesz Austinban

Nem csupán a Caterham indulása van veszélyben a soron következő USA Nagydíjon: kiderült, hogy a Marussia hasonló problémákkal küzd, ez pedig mindkét kiscsapat távolmaradását jelentheti.

A Marussiáról az elmúlt időben csak a Jules Bianchi balesete miatti megpróbáltatások kapcsán esett szó: Michael Schmidt, a német Auto Motor und Sport újságírója azonban arról számol be, az ő szénájuk is különösen rosszul áll anyagilag. Valójában a Belga Nagydíj óta csak a túlélésre törekednek – akkor történt meg, hogy különös körülmények között, „szerződési okokra” hivatkozva Max Chiltont kis híján lecserélték Alexander Rossira, az első szabadedzés után viszont úgy döntöttek, mégis a szokásos pilóta versenyezhet.

Az Auto Motor und Sport információi szerint a csapatnak ismét jelentős pénzbeli löketre lenne szüksége ahhoz, hogy finanszírozni tudják az Egyesült Államokba és Brazíliába történő utazást. Eközben azonban a tulajdonos, Andrey Cheglakov – állítólag ő volt az, aki közbelépett Chilton érdekében Belgiumban – meg akar szabadulni az istállótól.



Más forrásokból hasonlóan számolt be a Marussiáról az Auto Bild, az orosz Championat és a svájci Blick is, hozzátéve, hogy közeleg a Ferrari által biztosított motorok tartozásainak kifizetési határideje – amelyekből elég jelentős összeget halmoztak fel. A Ferrari állítólag már most megvonta támogatását 2015-re – ez egyelőre nem magát a motort, hanem a vele kapcsolatos technikai segítséget és információt illeti.

Emellett természetesen a Caterham austini szereplése is erősen kérdőjeles: a tartozások miatt kiküldött behajtók lefoglalták az autókat, azóta pedig a leafieldi gyárból is kizárták a dolgozókat. Az autóknak és felszerelésnek szombaton kellene repülőn elindulnia Austin felé. Így akár két istálló is hiányozhat a mezőnyből, amely mindössze 18 főt számlálhat a jövő hétvégi versenyen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: