DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Mercedes: 28 817 óra kellett a sikerhez

Az F1-es csapat egy sor fontos, érdekes vagy meghökkentő statisztikát gyűjtött csokorba a konstruktőri bajnokság megnyerésének apropóján. A számok megszállottjainak kötelező darab.

  • 2014-ben a Mercedes története első konstruktőri bajnoki címét szerezte. 60 évvel ezelőtt, amikor két egyéni bajnokságot nyertek Juan Manuel Fangióval, ez a verseny még nem létezett, csak 1958-ban mutatkozott be.
  • Kiszámolták, hogy 3 év, 3 hónap, 12 nap, 17 óra, 31 perc, 50 másodperc (és 744 ezredmásodperc, az F1-ben ez is számít!) kellett a sikerig, azaz a világbajnoki címig. Az óra 2011. június 29-én, brit idő szerint 20 órakor indult, ekkor tették közzé a 2014-re vonatkozó új szabályokat.
  • Átváltva: 171 hét, 1200 nap, 28 817 óra, 1 729 051 perc, avagy 103 743 110 másodperc szükségeltetett.
  • A Mercedesek az összes versenykör 91 %-át töltötték az első helyen, ha a turbómotort használó többi csapatot is figyelembe vesszük, 94 %-ot kapunk.
  • A szerelőgárda 62 bokszkiállást hajtott végre „élesben”, több ezer gyakorlás eredményeként.
  • Az Ezüstnyilak több mint 6000 kört és 30 000 kilométert teljesítettek idén, az év első tesztjétől, Jereztől kezdődően.


Nem feledkeztek meg arról sem, hogy a sikerekben besegített a többi Mercedes-motoros csapat – a Williams, McLaren és Force India – is, így közösen döngölték földbe a rivális Ferrarit és Renault-t.

  • A Mercedes-Benz PU106A Hybriddel hajtott autók 16 verseny alatt 13 futamgyőzelmet, 35 dobogós helyet, 16 pole-pozíciót és 14 leggyorsabb kört értek el – a Mercedes erőforrásnak korábban még sosem volt ilyen domináns konstruktőri címe (ebbe a McLaren által elérteket is bele kell érteni).
  • Az idén kiosztott összes pont 65 %-át Mercedes-motoros versenyzők gyűjtötték be.
  • Hogy ne csak az idei évre emlékezzünk: a Mercedes-erőforrás teljes F1-es pályafutása során (1954-1955, azután 1994-től folyamatosan) 376 versenyen vett részt, ebből 112-őt nyert meg, 39-szer a második hely is az övé lett.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: