DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Burti szerint nincs sok esély Bianchi felépülésére

A Jaguar és Prost korábbi pilótája, a Ferrari egykori tesztversenyzője úgy véli, hogy a sérült francia teljes felépülésére nagyon kevés az esély. A jelenleg a brazil Stock Car-sorozatban versenyző Burti már azt is csodának tartja, hogy Bianchi nem vesztette életét azonnal a Japán Nagydíjon elszenvedett balesetét követően.

Az összesen tizennyolc versenyen induló Luciano Burti tudja, hogy miről beszél, hiszen az ő karrierjének is egy csúnya baleset vetett véget. A 2001-es Belga Nagydíjon Eddie Irvine-nal harcolva hagyta el a pályát a pálya leggyorsabb kanyarjának számító Blanchimont-ban, és szinte lassulás nélkül vágódott a gumifalba. A brazil pilóta akkor 80 G-s erőhatást volt kénytelen elviselni, de a HANS-rendszernek köszönhetően hihetetlen módon, megúszta agyrázkódással.



Felépülése után a Ferrari tesztpilótája lett, de nemrég egy nyilatkozatában felfedte, hogy rendszeresen kínozták rosszullétek, gyakran szédült, a baleset következményeként. Burti úgy véli, hogy Bianchinak nem lesz ekkora szerencséje, mert már 18 napja élet és halál között lebeg, és a hírzárlat miatt akár a legrosszabbra is gondolhatunk. „Nagyon kicsi az esély a felépülésére. Olyan emberek mondták ezt, akik közel állnak hozzá. Ha túléli, akkor sem élhet majd normális életet, következmények nélkül. Szomorú ezt hallani.”

A brazil elmondta, hogy Bianchi előtt óriási jövő előtt állt, de már azt is csodának tartja, hogy nem vesztette életét azonnal a suzukai verseny 44. körében. „Bianchi fiatal és tehetséges versenyző, mindig láttam, ahogy Felipe Massával töltötte az időt. Sajnos tudjuk, hogy esélyei a felépülésre minimálisak, és már az is csoda, hogy nem halt meg egyből a baleset után – akkor mindenki ettől félt” – tette hozzá a 39 éves Stock Car-pilóta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: