DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Áll a bál – Fernandes és Kolles ellentétes nyilatkozata

Kezd tisztulni a kép a Caterham F1-es csapat tulajdonviszonyai körül kialakult kényes és ellentmondásos helyzettel kapcsolatosan. A korábbi tulajdonos, a most visszatérni szándékozó Tony Fernandes megtörte a csendet, és részletesen kifejtette saját álláspontját az ügyben.

A Caterham egyre kisebb pontnak látszik az F1-ben


 

„2014 júniusában a társrészvényeseimmel együtt eldöntöttem, hogy eladom a Caterham F1-es csapatában birtokolt részvényeimet. Jóhiszeműen megegyeztünk, hogy részvényeinket egy 'Engavest' nevű svájci cégnek adjuk el, azzal a kikötéssel, hogy az Engavest vállalja, hogy kifizeti az összes akkori és jövőbeni hitelezőt, valamint a csapat dolgozóit” – kezdi hivatalos közleményében a malajziai.

„A személyzet és a hitelezők felé történő fizetés fenntartása olyannyira fontos volt számomra, hogy leszögeztem, nem fogom átadni a részvényeimet egészen addig, amíg a vevő ezeknek a feltételeknek meg nem felelt. Sajnálatos módon az Engavest a megállapodásban foglalt feltételek egyikének sem felelt meg, és a Caterham Sports Ltd (az F1-es csapat üzemeltetéséért felelő brit vállalatra) ellen banki vizsgálatot kellett indítani, mivel hatalmas összegekkel tartoznak számos hitelezőjüknek.”

Fernandes szerint egyértelmű a helyzet...


 

„Az Engavesttel kötött megállapodásunk nagyon egyértelmű volt: nincs jogi kötelezettségünk átadni nekik a részvényeinket, amíg nem felelnek meg bizonyos feltételeknek, köztük a hitelezők kifizetésének. Ezeknek a kötelezettségeknek ők nem feleltek meg, holott az ügyvédeink többször felszólították őket erre.”

„Ha beleegyezel, hogy megveszel egy üzletet, akkor ki kell fizetned annak a számláit. Ők megszegték ezt az ígéretüket, és most sajnos mások: az alkalmazottaik és a Caterham F1-es csapat szurkolói fognak kárt szenvedni miattuk, amennyiben ki kell hagyniuk a versenyt. Őszintén remélem, hogy erre nem fog sor kerülni, és sikerül megoldást találni a kialakult helyzetre” – zárta monológját Fernandes.

Ezek után hallgattassék meg a másik fél is, az Engavestet képviselő Colin Kolles, a Caterham F1-es istálló jelenlegi csapatfőnökének személyében, aki egészen máshogy látja a dolgok állását.

...Kolles szerint is, csak épp ellenkező előjellel!


 

„Mindenki úgy készül, hogy ott leszünk Austinban” – szögezte le gyorsan a legfontosabbat, viszont utána rögtön hozzátette: „Csak az a gond, hogy ha a behajtók álláspontja nem változik, akkor ezt elég nehéz lesz megvalósítani.”

„Meg kell értenie mindenkinek, hogy ezt a szerződést nyílt módon kötöttük meg, és a vevő fél minden szükséges feltételnek megfelelt. Ez a mi álláspontunk, és mást nem is tudunk mondani az ügyben. A behajtók viszont nem látják a teljes képet, olyan, mintha egy álomvilágban élnének… Talán az ő képviselőjük akar lenni az új csapatfőnök” – szúrt oda egyet Kolles, aki ezután nyilvánvalóvá tette, hogy – legalábbis szerinte:

„Az autók és a felszerelés az 1MRT-hez tartozik. Ez egy egyszerű tény. Ezt Fernandes és Riad Asmat urak maguk is írásba foglalták 2011-ben. Ha ezt a megállapodást a behajtók meg akarják szüntetni, mert máshogy gondolják, akkor jogi útra kell terelnünk a kérdést, ami senkinek nem jó” – tette hozzá Kolles, aki végül azt is kifogásolta, hogy Tony Fernandes egyszer sem volt hajlandó személyesen egyeztetni az Engavest képviselőivel. 

Nem irigyeljük azokat, akiknek igazságot kell tenniük az ügyben, és főleg nem irigyeljük Kamui Kobayashit és Marcus Ericssont, a csapat két pilótáját, akiknek jelenleg fogalmuk sincs arról, hogy lesz-e mit vezetniük a jövő hétvégi austini nagydíjon.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: