DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A Red Bullt motiválja a Mercedes sikere

Christian Horner, a Red Bull nemrég még kikelt a Mercedes ellen a motorfejlesztés körüli vitában, legutóbb viszont megdicsérte a csapatot idei teljesítményéért, és motiválónak nevezte, hogy ekkora előnnyel tudták megnyerni a világbajnoki címet.

A zsinórban szerzett négy világbajnoki cím után nehéz volt lenyelni a békát a Red Bullnál, azaz látni, hogy a Mercedes pilótái uralták az idei szezont, és az Orosz Nagydíjon aratott kettős győzelmük a konstruktőri címet is meghozta a csapat számára. Horner úgy véli, hogy csapata teljesítménye már a téli tesztek alatt meg volt írva, de ez éppen a jó irányba fordította a csapatmorált. A motivációnak köszönhető az is, hogy a Mercedes mellett csak ők tudtak idén futamot nyerni, és hogy a bajnoki harc idáig tartott.



„Volt időnk hozzászokni – valójában már februártól” – említette arra vonatkozóan, hogy viselték a Mercedes dominanciáját. „Egyszerűen jobb munkát végeztek egész évben, és ez motivál minket. Tudják, milyen sok munkába kerül egy-egy világbajnoki címet megszerezni, ez nekünk négyszer sikerült zsinórban, ami hatalmas teljesítmény. Annak ellenére, hogy szenvedtünk az egész szezonban, még mindig másodikak vagyunk.”

Horner úgy hiszi, hogy bizonyítottság rátermettségüket a nehéz időkben is, és bízik benne, hogy a Renault téli fejlesztései csökkentik a távolságot a Mercedesszel szemben. „Mi vagyunk az egyetlen csapat, amely futamot volt képes nyerni idén, sőt, ez három alkalommal is sikerült. Amit idén elértünk, és a tény, hogy ezt honnan tudtuk megtenni, önmagáért beszél. Reménykedünk, hogy a motorral kapcsolatos fejlesztések segítenek majd abban, hogy nagyobb harcra kényszerítsük őket” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: