DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Perez: Talán én is maradhatok a Force Indiánál

Sergio Perez magabiztosan tekint a jövőbe, és Nico Hülkenberg hétfői szerződés-hosszabítását követően reméli, hogy már a jövő héten bejelentés érkezik az ő F1-es jövőjével kapcsolatban is.

A mexikói pilóta idén igazolt a silverstone-i bázisú csapathoz, és első szezonjában eddig  mérsékelt eredményeket produkált. De legalább Bahreinben dobogóra tudott állni, ami nem elhanyagolható abban a tekintetben, hogy ez mindössze a második alkalom volt, hogy a gárda egyik pilótája pódiumon ünnepelhetett (az első Giancarlo Fisichella volt a 2009-es Belga Nagydíjon).

Miután csapattársa, Nico Hülkenberg kedden annak örülhetett, hogy a Force India 2015-ben is számít rá, Perez is reméli, hogy az őt érintő bejelentés sincs már messze. „Remélem, hamar tudjuk rendezni a helyzetemet” – említette a mexikói pilóta. „Lassan itt a szezon vége, és úgy gondolom, hogy a következő héten sikerül mindent megoldani a jövőmet illetően. Jelenleg a szerződés aláírása az elsődleges. Az egyetlen lehetőség, amit meg kellett alapoznom magamnak egy csapatban, az a Sauberrel volt 2012-ben, és itt is ugyanezt szeretném csinálni.”

Ha minden a tervei szerint alakul, akkor a futamok során új hang fogja fülére mondani a stratégiai elemeket, mivel jelenlegei versenymérnöke, Gianpiero Lambiase a Red Bullhoz távozik, ahol Danyil Kvjat sikeréért fog küzdeni. „A szezonban látható fejlődést produkáltunk, habár elvesztettem a versenymérnökömet. Mindig nagy érvágás, amikor elveszítesz egy olyan mérnököt, akivel jó kapcsolatot ápoltál, de úgy vélem, rendelkezem elég tapasztalattal ahhoz, hogy bárkivel együtt tudjak működni. Birtokomban vannak azok az információk is, hogy mi és hogyan zajlik a csapaton belül, ami segít erősnek maradnom a következő évben.” – említette a 24 éves guadalajarai versenyző, aki 2015-ben hazai pályán terelgetheti a Force India autóját.



Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: