DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Moszkva már F1-es futamot is rendezhet

Megkapta a lehető legmagasabb minősítést a moszkvai versenypálya, ami azt jelenti, hogy elméletben akár F1-es futamot is rendezhetnének a négy kilométeres aszfaltcsíkon.

A moszkvai versenypálya megkapta az FIA legmagasabb, Grade 1 minősítését, ami azt jelenti, hogy mostantól akár Formula-1-es versenyeket is rendezhetnek az orosz fővárostól 100 kilométerre nyugatra található aszfaltcsíkon. „Három sikeres nemzetközi szezon után a Moscow Raceway magasabb szintre lépett, s mostantól mindenfajta versenyt vendégül láthat, beleértve a Formula-1-et is” – olvasható a pálya hivatalos honlapján.

moscow_raceway1



A pályát 2012-ben nyitották meg, az első jelentős sorozat, mely ellátogatott ide, a WSR volt az év júliusában. A következő szezonban már a WTCC, a DTM és a Superbike Világbajnokság programjába is bekerült a Moscow Raceway, ám utóbbi eseményt egy sajnálatos tragédia árnyékolta be: a Supersport-versenyző Andrea Antonelli elesett, egy versenytársa pedig már nem tudta őt kikerülni, s a kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe.

A pálya elsődleges, Grand Prix 1 vonalvezetése 3955 méter hosszú, s összesen 15 kanyar található rajta, a lelátókon pedig összesen 30 ezren férnek el. Persze nem valószínű, hogy Moszkva a közeljövőben F1-es futamot láthat vendégül, hiszen csak idén rendezték meg az első Orosz Nagydíjat a Fekete-tenger partján, Szocsiban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: