DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Még sok a kérdés – Ki hol vezet 2015-ben?

A nagycsapatoknál Vettel távozásának híre óta továbbra sem történt újabb bejelentés, így továbbra is rengeteg a kérdőjel azzal kapcsolatban, hogy ki hol vezet majd jövőre az F1-ben.

Mercedes

A világbajnoki cím felé tartó istálló mindkét versenyzője, Nico Rosberg és Lewis Hamilton is szerződéssel rendelkezik a 2015-ös évre, sőt Rosberg a nyáron a következő szezonon túlra is meghosszabbította kontraktusát. Emellett az is felmerült, bár igen kicsi a valószínűsége hogy Fernando Alonso vagy Sebastian Vettel az idei bajnokcsapatnál versenyez jövőre, ebben az esetben a távozó pilóta a Ferrarihoz vagy a McLarenhez kerülhet. Hamilton a hockenheimi DTM-hétvégén úgy nyilatkozott erről, hogy nem ígérhet semmit a jövő évvel kapcsolatban – hiszen még a kedvesének sem tesz ígéreteket.

Kvjat_d



Red Bull

A négyszeres bajnok istálló Sebastian Vettel távozásával együtt azt is bejelentette, hogy Danyiil Kvjat lesz Daniel Ricciardo csapattársa 2015-ben.

Williams

Már hosszú hetekkel ezelőtt megerősítették, hogy Felipe Massa és Valtteri Bottas is a grove-i csapatnál marad a következő szezonban.

Ferrari

A Ferrarinál egyelőre még nem történt hivatalos bejelentés, de ennek ellenére nagy biztonsággal kijelenthető, hogy a szerződéssel rendelkező Kimi Raikkönen marad a csapatnál, Fernando Alonso viszont valószínűleg távozik, a helyére pedig Sebastian Vettel érkezhet.

McLaren

A wokingiak felállása továbbra is nagy rejtély. Bár nagy valószínűség szerint a Ferraritól távozó Fernando Alonso itt köt ki, vannak arra utaló jelek is, hogy ez mégsem így lesz. A Red Bullt elhagyó Vettel neve szintén gyakran elhangzik a wokingiakkal kapcsolatban, a pletykák szerint a Honda elsősorban őt szeretné a csapathoz vinni. Persze azt sem lehet kizárni, hogy a Mercedestől esetlegesen távozó valamely pilóta (elsősorban Hamilton) itt köthet ki, és Romain Grosjean neve is gyakran felmerül, aki szoros kapcsolatban áll Eric Boullier-vel. Ha a felsoroltak egyike sem kerül Wokingba – amire szintén van esély –, akkor Kevin Magnussen és Jenson Button is kaphat még egy évet, hiszen legyen bármilyen jó az ifjú Stoffel Vandoorne, meglepetés lenne, ha valamelyiküket elküldenék a kedvéért.

hulk_sing_d

Force India

Nico Hülkenberg maradását október 20-án megerősítették, így már csak egy autó üres a Force Indiánál. Sergio Perez maradása szintén nagyon valószínű, de hivatalos bejelentés még nem érkezett. A sajtó egy nevet dobott be a csapattal kapcsolatban, Dani Juncadelláét, aki az Astana pénzével érkezhet(ne) meg Silverstone-ba.

Toro Rosso

Egyszer már úgy tűnt, hogy megvan a Toro Rosso felállása, ám mióta Kvjatot elvitte a Red Bull, ismét kérdéses, hogy ki lesz a 17 éves Max Verstappen csapattársa. Két nagy esélyes van, a Helmut Marko által favorizált, s korábban befutónak tűnő WSR-bajnok Carlos Sainz Jr., és az egyszer már félretett Jean-Eric Vergne, aki negyedik évét kezdhetné meg a csapatnál. A tavaly Kvjat miatt mellőzött Antonio Felix da Costa, a GP3-bajnok Alex Lynn és a WSR-ben ezüstérmet szerző Pierre Gasly outsidernek tűnik.

Lotus

Pastor Maldonado maradását már bejelentette a csapat, ezt legfeljebb az húzhatná keresztül, ha a PDVSA megvonná tőle a támogatást, de egyelőre ilyesmiről szó sincs. Romain Grosjean valószínűleg szintén maradni fog, ha el nem viszi a McLaren, távozása esetén esetlegesen Charles Pic, vagy az F3-bajnok Esteban Ocon lehet a befutó, a Fernando Alonso érkezésével kapcsolatos felvetéseket viszont nem érdemes komolyan venni.

Marussia

A Suzukában balesetet szenvedő Jules Bianchival sajnos nem számolhat a csapat, így egyelőre teljes a bizonytalanság a Marussiánál. Max Chilton maradása nem zárható ki, de sok más esélyessel is számolnunk kell: így a Spában majdnem bemutatkozó, s a szezon hátralévő részében valószínűleg Bianchit helyettesítő Alexander Rossival, a Ferrari újabb üdvöskéjével, Raffaele Marciellóval, a csapat frissen szerződtetett tesztversenyzőjével, Will Stevensszel, vagy a GP2-bajnok Jolyon Palmerrel, bár neki bevallottan támogatókra van szüksége ahhoz, hogy reális cél legyen az F1-es bemutatkozás.

szirotkin_sauber_

Sauber

A Saubernél teljes a bizonytalanság, legalább hat név jöhet szóba a csapatnál. Érdekes módon az egyik jelenlegi versenyző, Adrian Sutil maradására van a legkisebb esély, korábban még az sem tűnt biztosnak, hogy a német ezt a szezont végigversenyezheti a csapatnál. Esteban Gutierrez szintén nem lehet nyugodt a jövőjét illetően, hiszen sokan állnak sorba a svájciaknál. A legnagyobb esélyes a jó anyagi háttérrel rendelkező tesztpilóta, Giedo van der Garde lehet, aki szépen beépült a csapatba az idei év során, szponzorai pedig komoly támogatást jelenthetnek a Sauber számára. A svájci pilótahölgy, Simona de Silvestro sokáig komoly esélyesnek tűnt, de úgy tűnik, hogy elfogyott a támogatása, így jóval kisebb a sansza a bemutatkozásra, mint korábban. Nagy kérdőjel Szergej Szirotkin, hiszen nem tudni pontosan, hogy milyen helyzetben van, s az esetleges ülését biztosító állítólagos orosz pénzügyi csomag megérkezett-e, illetve megérkezik-e Hinwilbe. Nemrég Felipe Nasr neve is felmerült pletykaszinten, aki vitathatatlan tehetsége mellett jelentős pénzt hozhat az F1-be, és miután a Williams nem tartott igényt szolgálataira, a Sauber jelenthet számára jó alternatívát.

Caterham

A legnagyobb kérdőjelet továbbra is a leafieldi csapat jelenti, akikkel kapcsolatban egyre bizonytalanabb, hogy egyáltalán ott lesznek-e a rajtrácson, és ha igen, akkor milyen néven. Ebben a helyzetben meglehetősen nehéz a versenyzőkkel kapcsolatban akár csak találgatásokba is bocsátkozni. Kamui Kobayashi szénája nem áll jól a csapatnál, szinte garantált a távozása, a másik versenyző, Marcus Ericsson pedig egészen októberig semmit sem tett le az asztalra, ami indokolná maradását. A korábbi hírek szerint még az idén bemutatkozó Roberto Merhi esélyes lehet a csapatnál, s az sem zárható ki, hogy a Red Bull Carlos Sainzt befizeti egy tanulóévre a kiscsapathoz, ha nem a Toro Rossóhoz kerül. A további versenyzők, akik esetlegesen szóba jöhetnek: Giedo van der Garde, Julian Leal, Jolyon Palmer, Nathanael Berthon, Robin Frijns, és a lista talán még itt sem ér véget... Egy dolog biztos, bárki is szeretné megkapni a zöldek autóját, fizetnie kell érte...

A 2015-ös felállás:

Mercedes: Nico Rosberg, Lewis Hamilton
Red Bull: Daniel Ricciardo, Danyiil Kvjat
Ferrari: Kimi Raikkönen(?), Sebastian Vettel/Fernando Alonso
Williams: Felipe Massa, Valtteri Bottas
McLaren: ?
Force India: Nico Hülkenberg, ?
Toro Rosso: Max Verstappen, Carlos Sainz/Jean-Eric Vergne
Lotus: Pastor Maldonado, ?
Sauber: ?
Marussia: ?
Caterham: ?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: