DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Kobayashi szerint az alacsony orrkúp is felelős Bianchi bukásáért

Egy az idei évre bevezetett szabályváltozásnak is szerepe lehetett abban, hogy Jules Bianchi súlyosan megsérült a Japán Nagydíjon, miután autójával egy traktornak csapódott. Kamui Kobayashi szerint az alacsonyra helyezett orrkúpok idén eddig több kárt csináltak az F1-ben, mint hasznot.

Sokan nem fogadták örömmel az autók első részére vonatkozó, idéntől életbe lépett korlátozásokat, hiszen azok tovább csökkentették a mérnökök szabadságát, ráadásul több autón is furcsa, hirtelen vékonyodó dizájn jelent meg. A szabály meghatározta, hogy az orrkúp vége nem lehet magasabban egy adott pontnál a talajhoz viszonyítva, ez pedig biztonsági célokat szolgált, hiszen ezáltal elkerülhető, hogy egy autó a levegőbe repüljön, ha az orra hozzáér egy előtte haladó riválisa hátsó kerekéhez.

Dppi_00114016_526



Ilyen esetek előfordulásának a valószínűsége lehet, hogy csökkent, ám egyesek szerint egy másik problémát hozott magával: az ütközések során immár nem a hátsó, hanem az elöl lévő jármű emelkedik a magasba. Ez történt akkor is, amikor Bianchi a sorsdöntő suzukai kicsúszásakor a pálya szélén álló traktorba rohant, hiszen a mentő jármű a hatalmas súlya ellenére is elemelkedett a talajtól, miközben a Marussia alácsúszott.

A baleset óta szóba kerültek különféle biztonsági intézkedések a hasonló esetek elkerülése érdekében, mint például a sebességkorlátozás, a több biztonsági autós szakasz vagy a zárt pilótafülkék, Kamui Kobayashi szerint azonban meglehet, hogy az orrkúpokon kellene változtatni.

„Láthattuk, hogy a traktor szó szerint a levegőbe repült, miután az autó alácsúszott. Ez így nem jó. Szerintem az alacsony orrkúp nem tűnik a legjobb megoldásnak ilyen esetekben” - nyilatkozta a Caterham japán pilótája.

„Erről már az én melbourne-i balesetem során is megbizonyosodhattunk, amikor az autóm Massa Williamse alá csúszott. Az egész ötlet mögött az az elgondolás állt, hogy az autók biztonságosabbak legyenek, de ebben a szezonban inkább arról bizonyosodhattunk meg, hogy ez a dizájn nagy veszélyt hordoz magában.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: