DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. május 21. csütörtök
F1

Hivatalos: 2015-től jön a Lotus-Mercedes

Bár már hónapok óta találgatták és egyesek tényként kezelték a hírt, a Lotus és a Mercedes csak most jelentette be hivatalosan, hogy a következő szezontól partnerségre lépnek egymással, aminek értelmében 2015-től az enstone-i istálló is a Brixworth-ben épülő motorokat szerelheti majd autóiba.

lotus grosjean



A Lotus ezzel az év végén berekeszti hosszú kapcsolatát a Renault-val, amely még 1995-ben csatlakozott az akkor Benetton néven ismert, Michael Schumacherrel éppen bajnoki címet nyert alakulathoz. 2002-ben a Renault teljesen átvette az irányítást és gyári csapatot hozott létre Enstone-ban, majd a csapat eladása és a Lotus érkezése után a francia márka kapcsolata fokozatosan csökkent az új vezetőséggel, és elsődleges figyelmüket a Red Bullra szentelték.

A Lotus még tavaly is képes volt futamgyőzelemre, idén azonban többnyire csak a mezőny utolsó harmadában küszködnek, aminek elsődleges okát többen abban látják, hogy az új hajtásláncot nem tudták kellően az autóhoz integrálni. Jövőre a jelenlegi legjobb márkához csatlakoznak, amitől sorsuk jobbra fordulását várják.

„Az a szándékunk, hogy visszajussunk a mezőny elejére, újra versenyeket nyerjünk és komoly kihívóvá váljunk a bajnokságban” - nyilatkozta a Lotus részéről Matthew Cater ügyvezető-igazgató. „Ez az új egyezség egy lépést jelenet ebbe az irányba. Arra vágyunk, hogy a Mercedes-Benz erőforrásaival felszerelt E23 Hybrid egy új sikerkorszak kezdetét nyissa meg Enstone-ban.”

Mercedes

A Mercedes részéről Toto Wolff hangsúlyozta, mennyire fontos volt a márkának, hogy a McLaren Hondához való átpártolásával egy időben pótolni tudják valakivel a wokingiak által hagyott űrt.

„A Mercedes-Benz számára stratégiai fontossággal bírt, hogy továbbra is három ügyfelet lásson el az újgenerációs hajtáslánccal, miközben az elsődleges figyelmét továbbra is az Ezüst Nyilak gyári csapatára fordítja” - hangsúlyozta a Mercedes sportigazgatója. „Így nyilvánvalóvá vált, hogy egy új partnert kell találnunk 2015-re. A Lotus egy lenyűgöző szervezet, amely az elmúlt években versenyképes teljesítményre volt képes a pályán. Örömmel látjuk őket a családunkban és bízunk benne, hogy gyümölcsöző munkakapcsolatot építhetünk ki az előttünk álló évek során.”A Mercedes ügyfeleinek körét tehát 2015-től a Williams, a Force India és a Lotus alkotják majd.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: