DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Kiss Norbi elégedetten zárta hétvégéjét

Bár győznie végül nem sikerült, sőt, a dobogóra sem állhatott fel, a magyar versenyző elégedetten zárta utolsó futamát az ETRC hungaroringi fordulóján.

Kiss Norbira nehéz feladat hárult az ETRC magyarországi hétvégéjének utolsó megmérettetésén: a Tean Tankpool 24 Racing versenyzője a hetedik helyről kezdhette meg a versenyt, hogy megpróbálja, ami eddig még nem sikerült neki ezen a hétvégén: győzni hazai közönség előtt. Az első kanyarban a pole-ból induló Gerhard Körber fordult el az élen, Ryan Smith és Jiri Forman előtt, míg Norbinak sikerült megőriznie rajtpozícióját. Sascha Lenznek azonban sikerült elmennie mellette, de a magyar pilóta sem volt rest, és a hátsó, kanyargós részen visszavágott - igaz nem teljesen tiszta manőverrel, hiszen kamionjával leszakított egy darabot a német MAN-jéből.



A harmadik kör elején Adam Lacko bevetődő manőverrel átvette a negyedik helyet Ellen Lohrtól, a cseh a célegyenesben pedig csapat- és honfitársát, Formant is legyűrte, felugorva a harmadik helyre. Norbi is előrelépett egy helyet, méghozzá Lohrt előzte meg a hatodik pozícióért - utóbbit aztán a kétszeres hungaroringi győztes Jochen Hahn is maga mögé utasította. A magyar versenyző Janiecet próbálta felülmúlni, de ehelyett a sérült kamionnal versenyző francia lépte át Formant.

Az élen a féltávot átlépve sem változott a sorrend: Smith fél másodperccel követte Körbert, mögöttük Lacko légüres térben autózott, a vezető duó mögött öt másodperccel lemaradva, de néggyel megelőzve az üldözőbolyt. Mivel Forman feltartotta a mezőnyt, Janiec is lélegzetvételnyi előnyhöz jutott a negyedik helyen. Az utolsó körre fordulva Norbi végre meg tudta előzni Formant, de Janiec már messze járt, így meg kellett elégednie az ötödik hellyel. A Ryan Smith hamvába holt kísérleteit kivédekező Körber végül megnyerte a versenyt, a dobogó harmadik fokára pedig Adam Lacko állhatott fel.

„Nehéz verseny volt” - nyilatkozott Norbi a leintés után a Formula.hu-nak. „A kulcsmomentumot talán annak mondanám, amikor a kettes kanyar felé Janiec meg tudott előzni. Ezt követően kicsit beragadtam, és nem tudtam igazán jól támadni. De örülök, hogy sikerült Jochent magam mögött tartani, mert ez sosem könnyű. Próbáltam kihasználni az előzési lehetőségeket, és nagyjából sikerült is. Formannál viszont elakadtam - folyamatosan elhúzott kigyorsításon, de egyszer hibázott, és oda tudtam érni mögé. Nagyon örülök ennek az ötödik helynek, hiszen emellett még három dobogót is szereztem, így sok ponttal gazdagodtunk. Ennek eredményeként harmadikok vagyunk a bajnokságban, nagyon sok néző volt kint, király hétvégén vagyunk túl!” - tette hozzá mosolyogva a magyar versenyző.

FRISSÍTÉS: Kiss Norbi végül nem az ötödik, hanem a harmadik helyen végzett a Kamion-Eb hungaroringi fordulójának utolsó versenyén, miután két riválisát – többek között az Oxxo Racing színeit képviselő Ryan Smith-t – is megbüntették utólag, amiért túl nagy tempóval haladtak a gördülő rajt pillanatában. Ezzel a magyar versenyző hazai hétvégéjének minden futamát dobogós pozícióban zárta.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: