DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Egyéb

Kamion Eb: Íme, a hungaroringi hétvége teljes programja

Negyed évszázad után, magyar címvédővel a mezőnyben tér vissza hazánkba a Kamion Európa-bajnokság, amelynek a hetedik fordulóját rendezik a mogyoródi aszfaltcsíkon. Alábbi cikkünkben az előttünk álló hétvége programját osztjuk meg olvasóinkkal.

Közvetlenül a csehországi állomás után hazánkba, a Hungaroringre érkezik a Kamion Európa-bajnokság mezőnye, amely 25 év után méri össze erejét ismét a mogyoródi pályán. Ráadásul a hétvége legnagyobb esélyese az a Kiss Norbert, aki csapatával, az Oxxo Racinggel tavaly történelmet írt, s megnyerte az összetettet, idén pedig toronymagasan vezeti a tabellát – legközelebbi üldözője, Adam Lacko is már 76 pontos hátrányból követi a magyar pilótát.

Kamion Hungaroring



A hétvége programja szokás szerint egy pénteki szabadedzéssel (illetve előtte VIP autóztatással) kezdődik, a lényegi rész azonban szombaton és vasárnap következik. A szabályok értelmében mindkét nap rendeznek egy kétrészes időmérőt, amely alapján eldől az aznapi első futam rajtsorrendje. A második versenyek rajtfelállását az első viadal befutási sorrendje határozza meg, méghozzá oly módon, hogy az első nyolcat megfordítják, vagyis a korábbi futamon nyolcadikként célba érő versenyző foglalhatja el a pole pozíciót. Az idei évtől kezdődően azonban mindkét versenyen megegyezik a pontozás: 20 egységet gyűjt be a győztes, 15-öt a második, 12-öt pedig a harmadik helyezett (a további helyezések után 10, 8, 6, 4, 3, 2, 1 pont jár).

Az alábbiakban a Kamion-Eb mezőnyének hungaroringi programját tüntettük fel (sajnos a sorozat promóterének közvetítési politikája miatt ezúttal sem lesz élőkép az eseményekről), de ha valaki a helyszínen szeretne drukkolni Kiss Norbinak és az Oxxo Racing-Axxyss Motorsportnak, és érdekli a betétfutamok menetrendje is, azt ide kattintva érheti el, ezen a linken pedig a kísérőprogramok – szombat este például Ákos ad koncertet – is megtalálhatók.

Kamion-Eb, Hungaroring, 2015 – a hétvége programja:

 

Péntek (szeptember 4.)

11:30 - 11:45

Warm up + VIP autóztatás

12:00 - 13:00

VIP autóztatás

13:30 - 14:30

VIP autóztatás

17:30 - 17:50

1. szabadedzés

 

 

Szombat (szeptember 5.)

09:30 - 09:50

2. szabadedzés

11:00 - 11:35

1. időmérő és Superpole (20' + 10')

13:40

1. futam (11 kör)

16:00

2. futam (11 kör)

 

 

Vasárnap (szeptember 6.)

09:30 - 09:45

Warm up

10:30 - 11:05

2. időmérő és Superpole (20' + 10')

13:40

3. futam (11 kör)

16:40

4. futam (11 kör)

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: