DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 17. szerda
Egyéb

Dakar-menők: „Róka Coma”, az üldözött vad

Marc Coma a Dakar Rali legrutinosabb „rókái” közé tartozik, hiszen a most soron következő verseny összességében már a 12. indulása lesz a világ legrangosabb terepralis megmérettetésén. A KTM gyári motorosa címvédőként és egyben friss világbajnokként vág neki a kéthetes erőpróbának.

Ami könnyebbség lehet számára, hogy régi jó „játszópajtása” és messze földön híres nagy ellenfele, Cyril Despres idén kettőről négy kerékre vált, és immár az autósok között próbál szerencsét a Peugeot gyári pilótájaként. Mindezt azért fontos kiemelni, mert 2005 óta, azaz a legutóbbi kilenc Dakaron csak ők ketten tudtak nyerni a motorosok mezőnyében. Despres öt (2005, 2007, 2010, 2012, 2013), míg Coma négy (2006, 2009, 2011, 2014) alkalommal bizonyult eddig a legjobbnak az összetettben, vagyis a spanyol most francia riválisa távollétében egalizálhatja a mérleget.



Éveken át kettőjük párharca határozta meg tehát a Dakar Rali motoros versenyét, és úgy is fogalmazhatnánk akár, hogy 2005 és 2012 között hét éven át ment köztük a pingpong. Ha egyik évben az egyikük, akkor a másik évben biztos, hogy a másik, és a címvédés soha egyiküknek sem jött össze. Ezt a sorozatot 2013-as győzelmével tudta megszakítani Despres – jellemző módon Coma távollétében! Hát az előttünk álló Dakaron most Despres nem lesz ott a motoros mezőnyben, úgyhogy Coma számára is elérkezettnek látszik az idő a jég megtörésére, és az első sikeres címvédésére. A spanyol ugyanis négyszer is nyert már Dakart, de két egymást követő évben ez még egyszer sem sikerült neki.

Most sem lesz persze híján kiváló képességű ellenfeleknek, hiszen a hondás Joan Barreda, Helder Rodrigues és Paulo Goncalves többször is bizonyította már gyorsaságát, csakúgy, mint a yamahás Olivier Pain, aki franciaként emlékeztetheti rá Comát, hogy páratlan év van, most nem ő a soros! Mindezzel együtt vitathatatlan, hogy a 38 éves spanyol muskétás az idei Dakar Rali egyértelmű favoritja. Az esélyekről mindent elmond, hogy tavaly KTM-es vízhordója, Jordi Viladoms végzett mögötte a 2. helyen, aki egyébként a mostani versenyen is segíteni fogja.

Az idei Dakar Rali nagy kérdése: szükség lesz-e a célban Coma jobb hüvelykujjára?!

Coma ráadásul kiváló évet tudhat eddig a magáénak. Januárban ugyebár megnyerte a Dakart, utána pedig a FIM Tereprali Világbajnokságban sem állt meg a végső győzelem megszerzéséig. Ilyen előzmények után leginkább a túlzott optimizmus és elbizakodottság lehetne a fő ellenfele, de hát ennél meg jóval rutinosabb róka Coma már ő! Pontosan tisztában van a verseny kihívásaival, ezért arra aligha várhatnak riválisai, hogy a sikerszéria hatására lankadni fog figyelme. Ez verseny előtti nyilatkozatából is lerí:

„Az idei eredményeimmel bizonyítottam, hogy még mindig ugyanúgy ég bennem a vágy a győzelemre, és arra, hogy versenyképes legyek. Ez a motiváció az, ami meggyőződésem szerint a legfontosabb. Ezt észben tartva indulok el ezen a Dakaron is, egy tökéletes motorral és egy nagyon erős csapat színeiben. Persze van 4-5 másik pilóta, aki mindenáron győzni akar majd, de a kulcs az, hogy végig, az összes szakaszon koncentrálni tudjak. A legkeményebb és legveszélyesebb ellenfél a verseny maga…” – olvashatjuk a verseny hivatalos oldalán a motoros címvédő szavait. 

Nehéz lesz rajta fogást találni, az biztos, ugyanakkor mindenkinek a célkeresztjében ő lesz. Január 4-én indul a hajtóvadászat.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: