DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Gokart: Kancsár simán döntős Valenciában

A valenciai Rotax Max Challenge Grand Finals negyedik, pénteki napján a magyar szurkolók leginkább Kancsár Ferencnek örülhettek, aki újabb dobogót szerezve került a DD2-kategória döntőjébe.

A Rotax Max Challenge Grand Finals negyedik, pénteki napja arról volt hivatott dönteni, hogy kik jutnak be a fináléba a Valenciában rendezett gokartos eseményen. A nap során előfutamokat, vigaszági versenyeket, illetve a Micro MAX kvalifikációját rendezték.

rotax



Ahhoz, hogy egy versenyző bejuthasson a döntőbe, az előfutamok során minél kevesebb pontot kellett szereznie – a futamgyőztesek nullát kaptak, majd egyre több és több pont járt a mögötte végzőknek. Minden kategóriában hat előfutamot rendeztek a mezőny felével, azaz 3-3 futamon vett részt egy-egy gokartos, mire kiderült, hogy bejuthat-e a fináléba.

A 72 induló közül a pontszámok alapján 28 jutott be a szombati döntőkbe, a fennmaradó 44 versenyzőből pedig a legjobb 34 a vigaszágon indulhatott, ahonnan 6-6 gokartos került a 28 döntős mellé, s így alakult ki a finálék végleges mezőnye.

rotax_mezony

A 125 Junior kategória magyar résztvevője, Sövér László futamában a 19. lett, összesítésben pedig a 42. helyen rangsorolták, azaz a vigaszágra került, ahol a 16. pozícióban végzett, azaz nem jutott a döntőbe. A kategória előfutamainak összesítését a litván Rokas Baciuska nyerte az osztrák Thomas Preining és a belga Max Timmermans előtt, így az övé lesz a pole-pozíció a mai döntőben.

A 125 MAX Senior kategóriában az ötszörös magyar bajnok Ferencz Márk képviselte Magyarországot, aki az utolsó előfutamot a 18. helyen zárta, összesítésben pedig a 61. lett, azaz épphogy, de bejutott a reményfutamba, ahol a 13. helyet szerezte meg nehéz időjárási körülmények közt. A kategória élén az előfutamokat követően a portugál Bruno Borlido, a spanyol Carlos Gil és az olasz Luca Travaglini áll.

A Masters kategóriában két magyar is indult, Fodor Géza és Virágh Attila. Pénteki versenyét Fodor a 9. helyen zárta, amivel majdnem sikerült kivívnia a döntőbe jutást, Virágh viszont épp ezen a napon veszítette el a már-már kivívott helyét, hiszen csak a 30. lett, így az összetettben visszacsúszott a 43. helyre, míg Fodor a 38. lett. A két versenyző a vigaszágon rajthelye alapján akár esélyes is lehetett volna a döntőbe jutásra, ám Fodor nem ért célba, Virágh pedig a 31 célba érőből 29. lett. A kategória kvalifikációját összességében fölényesen nyerte a dél-afrikai Cristiano Morgado, aki mindhárom futamán győzött, mögötte az ír Martin Pierce és a finn Mikko Laine következett.

A számunkra legfontosabb 125 MAX DD2 –kategória első pénteki előfutamán az osztrák licensszel versenyző, de magyar útlevéllel is rendelkező Habsburg Ferdinánd egyetlen kört sem tudott megtenni, így a 32. helyen rangsorolták, s ez összetett szereplését is úgy lerontotta, hogy a vigaszágra került. A második versenyen Kancsár Ferenc hamar élre tört az esőben, majd kanadai és brit riválisával nagy csatát vívva harmadik lett.

kancsar_rotax

 

 

Kovács Gábor Roland nem ért célba futamában, így összesítésben vigaszágra sem került, ahonnan Habsburg Ferdinánd futamgyőzelemmel jutott a döntőbe. Kancsár Ferencnek természetesen nem kellett ilyesmivel törődnie, hiszen első napi gyengébb szereplése ellenére csütörtöki győzelmének és pénteki harmadik helyének köszönhetően simán bekerült a fináléba. Magyarország négy nap után a 19. helyen áll a Nemzetek Kupájában.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: