DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Monza Rally: Kubica és Rossi kezdett az élen

Péntek délután kezdetét vette a küzdelem Olaszország legnevesebb versenypályáján, ahol a csúcssebesség helyett ezúttal az ügyesség, a precíz kormánymozdulatok jelenthetik a kulcsot a sikerhez.

Az évente megrendezendő Monza Rally Show alkalmával a sebesség temploma alaposan átalakul. Az F1-es versenypálya mellett megtelik élettel a létesítményhez tartozó, de az év többi részében hanyagolt ijesztő ovál is, amelyeket különféle sikánokkal tűzdeltek tele, és ezen két pálya kombinálásával egy olyan több mint 10 kilométeres útszakasz jött létre, amelynek különféle konfigurációit használva egy rengeteg kihívást tartogató raliversenyt bonyolíthatnak le a hétvége három napja során.

Péntektől vasárnapig összesen kilenc gyorsaságit fut a mezőny, amelyből az első napon kettőre került sor. Az események késő délután, már sötétedés mellett kezdődtek, a körülményeket pedig nem csak a fényviszonyok, hanem az időjárás is nehezítette: egész nap, sőt már a csütörtöki gyakorlások alkalmával is esett az eső, így a versenyzőknek a csúszós pályával is meg kellett küzdeniük. Ez pedig még a legnagyobbaknak sem ment könnyen a 94 főt számláló mezőnyben, amelyben valamivel több mint harmincan vannak a legerősebb, WRC-szabályok szerint épült autók pilótái.

10172690_10152903443120827_2428241094019741021_n



Ken Block például, aki először vesz részt ezen a megmérettetésen, már a gyakorlás után érezte, hogy nem lesz egyszerű dolga: „Aszfaltos ralin soha nem vezettem még esőben, így kissé necces volt megbirkózni a folyamatosan változó tapadásszinttel. Őrülten hangzik számomra, hogy ugyanazon a pályán vezetek, amelyen rengeteg legendás Formula-1-es pilóta is versenyzett” - mondta a hétvége egyik sztárja, akinek aggodalmai be is igazolódtak, hiszen már az első gyorsaságin hibázott amikor a Monster-festésű autójával eltalált egy gumibálát, így csak a 46. helyen rangsorolták, majdnem félperces hátrányban a nagyjából öt perc alatt teljesíthető szakaszon.

A leggyorsabb a nyitóetap során nem más volt, mint a Ford Fiesta volánját tekerő Robert Kubica,  aki a kereken 9 kilométeres szelektíven nyolc tizeddel verte a második helyen végző Valentino Rossit, a verseny 2012-es győztesét. A harmadik is egy ismert név, a tavalyig a WTCC-ben is szereplő Stefano d’Aste lett.

A második szakasz kissé eltérő vonalvezetéssel már 10,1 kilométeresre nyúlt, és érdekes módon az első három helyezett sorrendje ezúttal is Kubica-Rossi-d’Aste volt. A lengyel itt további két másodpercet adott a MotoGP sztárjának, de előnye persze még így is elhanyagolhatóan csekély. Block itt már kevesebb hibával vezetett és a 12. helyen futott be a célba.

A Gymkhana arca így most a 24. pozíciót foglalja el az összetettben, s csak eggyel áll előtte a hétvége másik különleges vendége, a NASCAR-bajnok Kurt Busch, aki szintén nem kezdett erősen.

Szombaton további öt különféle szakasz vár a mezőnyre, amelyek között már lesz egy 44 és egy 32 kilométeres is, így várhatóan jobban kirajzolódhatnak majd az erőviszonyok.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: