DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Egyéb

GRiD Exkluzív: Fehér füst és motorzaj

Holnap, azaz szombaton rendezik az év utolsó, egyben legnagyobb nemzetközi gymkhana-versenyét Madrid közelében – a csütörtöki médianapot követően ma már az autóké volt a főszerep.

A csütörtöki médianap után ma a szabadedzésekkel és a kvalifikációval folytatódott a madridi Gymkhana GRiD. A kiírás értelmében azok a versenyzők, akik a szezon korábbi európai futamain nem tudták magukat kvalifikálni az év legfontosabb versenyére, a holnapi fináléra, kaptak egy utolsó esélyt arra, hogy itt, Madridban verekedjék be magukat a legjobbak közé.

yacar

Ismerős festés a paddockban


Persze azok a pilóták sem unatkoztak ma a Madrid közeli versenypályán, akik már korábban kivívták a részvétel lehetőségét, ők a kora délutáni szabadedzésen gyakorolhatták a pályát, mely sokkal színesebb lett a tavalyinál - szó szerint: a leküzdendő (jobban mondva kikerülendő) akadályok közé többek közt egy hatalmas fotel és egy hordóról lógó plüssmajom is bekerült.

speedpig

Az egyik legjobb festés: Speed Pig

A mai program első szakaszában senki nem járt annyiszor a pályán, mint az esemény legnagyobb sztárja, Ken Block, aki a tegnapi nap után ma is számos vendéget körbevitt autójával – a tőle megszokott stílusban, fehér füstfelhővel borítva be a pályát. A driftelés páratlan élményét a tegnapi napon egyébként a Formula.hu is testközelből megtapasztalhatta a korábbi brit bajnok, Steve „Baggsy” Biagioni oldalán.

kb

Ken Block "utast szállít"

Maga a verseny, az év utolsó és egyben legnagyobb nemzetközi gymkhana-eseménye holnap délután 13 órakor kezdődik, a hátsókerekes és az összkerékhajtású autók külön-külön csapnak össze egymással, a cél pedig nem más, mint legyőzni a két kategória legnagyobb ászait, Vaughn Gittin Juniort és Ken Blockot.

pb

Marsall egy elhagyott lökhárítóval

Az egyenes kieséses fordulók közti szünetekben a szokásoknak megfelelően bemutatókat rendeznek majd, többek közt a világhírű kaszkadőr, Terry Grant, valamint Derek „Buttsy” Butler és Steve „Baggsy” Biagioni szórakoztatják majd a közönséget.

buttsy_

Monster-lányok - a háttérben Buttsyval

A madridi Gymkhana GRiD-et holnap, azaz szombaton 12 órától élőben közvetítik az interneten – természetesen teljesen ingyenesen: https://www.monsterenergy.com/gymkhanaGRIDLive.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: