DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Ki kivel jár a DTM versenyzői közül?

Az F1 és Formula-E versenyzői után most következzenek a Német Túraautó-bajnokság pilótái és párjaik. Néhány hölgynek itt is egészen különös története van, egyikük például már egy korábbi F1-es versenyzőnek is volt a felesége.

Isabell Reis és Timo Glock:

A BMW versenyzőjének párja Sebastian Vettelhez hasonlóan Heppenheimben született.
Isabell fitnesz-menedzser szakon tanult, de eközben modellkedett is. Korábban feltűnt a „Topmodell leszek” című műsor egyik német szériájában Heidi Klum oldalán. Glockkal 2008-ban egy diszkóban ismerkedtek meg, majd 2013 januárjában született meg kisfiuk, Mika, ami mindenkit meglepett, hiszen azt sem lehetett tudni, hogy a lány állapotos. A pár 2014 augusztusában tartotta esküvőjét.

glock



Laura Jordan és Paul di Resta:

A skót pilóta feleségét több mint 10 éve láthatjuk a pálya mellett, ahogy párjának szurkol, többek között az F1 és a DTM versenyein. Di Resta 2013 karácsonyán kérte meg barátnője kezét, majd 2014 augusztusában házasodtak össze Olaszországban. Az esküvőn a vendégek között volt Jenson és Jessica Button, Daniel Ricciardo és kedvese, Jemma, és David Coulthard is.

diresta2

Lisa és Gary Paffett:

Paffették 2005 decemberében házasodtak össze Nagy Britanniában. Eddig három fiúk született: Harvey, Freddie és Alfie. Gary saját bevallása szerint otthon felesége viseli a nadrágot, ő a főnök a családban. 2009 óta Lisa a Gary Paffett Racing Limited igazgatója.

paffet

Elirane  (Liri) Johnsson és Augusto Farfus:

A brazil pilóta több mint 10 éve találkozott először párjával, aki szintén Curitiba városából származik. 2008-ban, a WTCC brazil futama előtt házasodtak össze, így a hétvégén a versenyző BMW-jének hátsó szélvédőjén a “Just Married Liri & Augusto” felirat volt olvasható. 2011 júniusában született meg kislányuk, Victoria, akivel Monacóban élnek. Egy elhíresült sztori róluk, hogy 2012-ben Augusto elvitte egy körre feleségét a Nordschleife versenypályán. A lány meglehetősen nehezen viselte férje vezetési stílusát, és félt a sebességtől - reakciói miatt az útról készült videó később bejárta az internetet.

farfus

Christina és Martin Tomczyk:

A svájci származású hölgy korábban maga is gokartozott majd autóversenyzett, többek között nürburgringi 24 órás versenyeken és a Seat Leon Szuperkupában. Mellette modellkedett, szerepelt például a Playboy magazinban is, később pedig televíziós műsorvezetőként mutatkozott be német és svájci csatornáknál. Tomczykkal 2008 áprilisa óta vannak együtt, 2013-ban házasodtak össze. Egy hónappal esküvőjük után megszületett kislányuk, Emily Grace. A pár jelenleg második gyermekét várja, aki előreláthatólag júniusban érkezik. Christina korábban már volt férjnél, 1996-ban házasodott össze az korábbi F1-es pilóta Marc Surerrel, akitől négy év után vált el.

tomczyk

Susanne Schaller és Mike Rockenfeller:

A pilóta és párja jó néhány éve együtt él már Svájcban, a Boden-tó mellett. Ebből is fakad, hogy szabadidejükben szeretnek csónakázni és vízitúrázni. Néhány évvel ezelőtt meglepetésként Susanne fogadott fel személyi edzőt párjának, akinek nagy szerepe volt a 20013-as bajnoki cím elnyerésében. A hölgy korábban német és svájci divatcégeknél dolgozott.

rockenfeller

Jessica Hinterseer és Timo Scheider:

Jessica az ismert osztrák énekes, Hansi Hinterseer lánya. Scheiderrel 2010 januárjában a kitzbüheli síversenyen találkoztak először, majd a DTM áprilisi futama után kezdtek randevúzni. A német versenyzőnek korábban 11 évig Jasmin Rubatto volt a párja, akitől 2010-ben vált külön, és akitől 2003-ban már született is egy fia, Loris-Romeo.

scheider

Ginny és Jamie Green:

Első gyermekük 2010 márciusában született meg, majd nem sokkal ezután, júliusban össze is házasodtak. Néhány évvel ezelőtt két fiukkal, Zachary-vel és Williammel Monacóba költöztek. Green szerint Ginny adja meg neki a stabilitást az életében, ezért jobban tud összpontosítani a versenyekre.

green

Heidi és Mattias Ekström:

A svéd versenyzőnek és kedvesének két gyermeke van: Mats 2011 tavaszán, Hanna 2013 januárjában született. Ekström korábban 10 évig a svéd rali-navigátorral, Tina Thörnerrel járt.

ekström

Montse Retamal Aguilar és Edoardo Mortara:

A spanyol lány és az olasz pilóta hat év után, 2014 augusztusában házasodott össze Genfben.

mortara

Mire Tormo és Miguel Molina:

A versenyző spanyol származású barátnője, Mire jelenleg táplálkozást és dietetikát tanul hazájában.

molina


Nane és Christian Vietoris:

 vietoris


Maria Veronica és Bruno Spengler:

spengler


Maxime Martin és barátnője:

 martin


Nico Müller és barátnője:

 muller

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: