DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Egyéb

Nem hajlandó Ricciardóval bokszolni Hamilton

Az F1-es világbajnok udvariasan, de kihátrált a kihívás elől. Beszélt arról is, hogy felkerült a 100 legbefolyásosabb ember névsorára, és szóba került Prince gitárja is.

Fennállt a lehetősége, hogy olyan küzdelmet lássunk két Formula-1-es pilóta között, mint soha: Daniel Ricciardo ugyanis bokszmeccsre hívta ki Lewis Hamiltont a szezon végén, amelynek bevételét jótékonysági célra akarta fordítani. Hamilton a közösségi médiában többször posztolt már bokszedzéseiről képeket, erre a kihívásra azonban nem vállalkozik.

„Az igazság az, hogy eléggé szeretem az arcom úgy, amilyen most. Olyasvalakivel harcolni, akit nem szeretsz, könnyű, Danielt azonban igazán kedvelem” – mondta Hamilton a formula1.com-nak, mikor a meccsről kérdezték. „Inkább egyszerűen odaadnám azt a pénzt jótékony célra. Ebben az esetben inkább A híres Ron Burgundy legendája című vígjáték szabályaihoz tartanám magam, ami az volt, hogy verekedés közben nem szabad megérinteni az arcot vagy hajat, mert azok a legértékesebb tulajdontárgyak!”



Hamiltont a közelmúltban a Time magazin beválasztotta a világ legbefolyásosabb 100 emberének listájára. „Eleinte nem volt rám akkora hatása, de ez csak azért van, mert az az ember vagyok, aki. Amikor Ron Dennis sok éve felhívott azzal, hogy a McLaren támogatni fog, az első gondolatom az volt, hogy ez egy jó dolog, semmi több. Később azonban leülepedett, akkor pedig el sem hittem. A Time 100-as listája kicsit hasonló volt. Utána azt gondoltam, hogy ez egy csodálatos elismerés, óriási dolog.”

„Annyi inspirációt jelentő ember van, akik óriási tetteket hajtanak végre az emberiség, technológia, üzlet és sport számára, én pedig köztük vagyok. Különösen jelentőségteljes, hogy amerikaiak ismertek el, akik nem igazán gondolják, hogy a Formula-1 egy nagy sport. Hihetetlen megtiszteltetés, hogy ott voltam. Megkértek arra, hogy csupán öt felszólaló között mondjak beszédet, amit általában elkerülnék, hiszen csak még egy lehetőség lenne arra, hogy idiótának tűnjek. Végül azonban apámról mondtam néhány szót, mivel ő az oka, hogy itt vagyok a Formula-1-ben, ő tett mindent lehetségessé” – mondta Hamilton.

Az interjúban a zenész Prince halála is szóba került, annak kapcsán, hogy a háromszoros világbajnok tulajdonában áll egyik gitárja. „Hatalmas veszteség volt a világnak. Még mindig fiatal volt, és annyi mindent adhatott volna. A világ leghihetetlenebb zsenijei közé tartozott. Abban a kiváltságban részesültem, hogy láthattam néhány előadását. Az a gitár számomra a történelem része, valami, amit a kezében tartott és használt. Már a távozása előtt felbecsülhetetlen érték volt számomra. Személy szerint sosem játszottam rajta, mivel csak akusztikus gitárokkal zenélek, az pedig elektromos. A zenében, és főleg az ő zenéjében az a nagyszerű, hogy időtlen. A lelkének lenyomata ott van a dalaiban, és az emberek hosszú idő múlva is hallgatni fogják” – zárt Hamilton.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: