DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Egyéb

Hamilton a leggazdagabb brit sportolóvá vált

A brit Sunday Times a hétvégén nyilvánosságra hozta a Nagy-Britannia és Írország leggazdagabb személyeit felsoroló éves listáját, amelyen több F1-es kulcsfigura neve is megtalálható.

A Formula-1-hez kötődő személyek közül nem meglepő módon Bernie Ecclestone található a legelőkelőbb helyen, akinek vagyonát 2,48 milliárd fontra becsüli az elismert lap. Ez már bőven az a mennyiség, amit elképzelni sem lehet (pláne forintba átszámítva, hiszen úgy egybillió lenne), ám Ecclestone tulajdonképpen nem is lehet rá büszke, hiszen az elmúlt év során jelentős veszteség érte. A Sunday Times szerint az F1 vezetőjének vagyona 460 millió fonttal csökkent tavaly óta, így kilenc helyet visszaesett a listán, és idén már „csak” a 42. leggazdagabb britnek számít. A lap arra is rámutat, hogy ez Ecclestone legnagyobb anyagi vesztesége azóta, hogy 2009-ben elvált feleségétől, Slavicától.

Dppi_00116001_722



Eközben Lewis Hamiltont a leggazdagabb brit sportolóként emelték ki, aki a feltételezések szerint 110 millió fontot tudhat magáénak, ezzel pedig első alkalommal került be az ezres listára. Ebben bizonyára sokat segített a Mercedesszel tavaly megkötött újabb hároméves szerződése, ami már bonuszok nélkül is évi 20 milliót ért számára.

 

A listán két másik F1-es vezető is feltűnik. A McLaren vezérigazgatója, Ron Dennis a maga 300 milliós vagyonával, míg Toto és Susie Wolff, a Mercedes sportigazgatója és felesége közösen 240 millió fontot birtokolnak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: