DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

A hét sztorija: Új arcot kapott Flavio Briatore

Bizonyára minden régi vágású F1-rajongó retinájába beégett Flavio Briatore tekintélyt parancsoló arckifejezése, de most próbáljuk mégis elfelejteni. Minden jel arra utal, hogy az egykori csapatfőnök plasztikai műtéten esett át.

A 65 éves olasz üzletember átalakulásának gyanúja először akkor merült fel, amikor néhány napja Briatore egy képet osztott meg Instagramon önmagáról és feleségéről, Elisabetta Gregoraciról, az azon látható ősz hajú úriember azonban csak nyomokban emlékeztet a Benettont és a Renault-t is F1-es világbajnoki címekig vezető szókimondó csapatfőnökre.

EasyCapture1



Hamarosan egy olasz bulvárlap, a Chi is leközölt egy képet, amelyen elmondásuk szerint a látszat ellenére maga Briatore szerepel egy milánói sétája során. Az „új” Briatore több kilót veszített korábbi önmagához képest, arca alapján pedig szinte felismerhetetlen. Innentől kezdve nem elrugaszkodott a feltételezés, hogy az olasz plasztikai műtéten esett át, egy az El Mundónak nyilatkozó sebész pedig a képek alapján még azt is megbecsülte, hogy a beavatkozás 10 000 és 25 000 euró közötti összegbe fájhatott az F1-ből 2009-ben botrányos körülmények között távozó olasznak.

C_4_articolo_2159418__ImageGallery__imageGalleryItem_3_image

 

Nos, az F1-es paddockban köztudottan vannak olyanok, akik nem szívesen látják már ott Briatore képét, de új külsejével talán már sikerülne észrevétlennek maradnia - legalábbis egy ideig.  

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: