DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

Alonsóék amerikai útja

A McLaren versenyzője barátnőjével a nyári szünetben néhány különleges napot töltött együtt az egyik kedvenc helyükön, Amerikában. A spanyol Hola! magazin ismét exkluzív képeket közölt a róluk.

alonso (3)



A pár lakókocsival járta be az Egyesült Államok nyugati partján, több, mint ezer kilométert tettek meg. A luxus lakóautó természetesen minden kényelemmel fel volt szerelve, hálószoba, konyha és egy nappali is volt benne. Bejárták San Franciscót és Las Vegast, élvezték a természet szépségeit a Yosemite parkban, az utolsó napokat pedig a kaliforniai tengerparton töltötték.

Lara és Fernando is megosztott néhány fényképet a közösségi oldalán, de a paparazzik szokás szerint Kaliforniában is követték őket, így a spanyol lapok ismét címlapon hozták fotóikat. A képek tanúsága szerint a pár nem fáradt el a sok utazástól, kapcsolatuk pedig nem is lehetne jobb, sugároznak a boldogságtól.

alonso (7)

A lány számára nagyon fontos új gyűrűje, melyet a Hola! értesülései szerint a pilótától kapott Párizsban, annak elkötelezettsége jelenként. Alonso a születésnapja után vitte el kedvesét a francia fővárosba, ahol a pletykák szerint feleségül is kérte. A műsorvezető nyaralás alatt is végig viselte az ékszert - akár túrázásról, hegymászásról, biciklizésről vagy tengerparti fürdőzésről volt szó.

Miután a pár visszatért Spanyolországba, Lara szerint újult erővel vágtak neki a hétköznapoknak a Belga Nagydíj hétvégéje előtt. Azt a hírt azonban eddig egyikük sem erősítette meg, miszerint hamarosan összeházasodnak. 

alonso (4)

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: