DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Két turista tragédiája a Zöld Pokolban

Németországból származó hírek szerint ketten haltak meg abban a Nordschleifén történt balesetben, amely során egy utasokat szállító autó elütött néhány embert, akik egy másik incidensnél segédkeztek.

Nem véletlenül hívják a Nordschleifét Zöld Pokolnak: a 25 kilométer hosszú legendás aszfaltcsík története során számos áldozatot szedett már. Sajnos úgy tűnik, ez nem is csak a versenysportra korlátozódik, a hírek szerint ugyanis ezúttal két civil halt meg a pályán történt balesetben.

nordschleife-baleset-2



Akkor ugyanis, amikor nem rendeznek rajta épp valamilyen autóversenyt, a nagyközönség is végig mehet a pályán – a WTCC-ben kétszer is szabadkártyásként induló Sabine Schmitz például rendszeresen autóztat turistákat.

Németországi hírek szerint pont egy ilyen eset során történt a tragédia, amelyben két autó volt érintett, köztük az egyik egy piros Honda. A hírek szerint a kocsi hatalmas tempónál szállt el, az igazán nagy baj akkor történt, amikor egy második autó elütött néhány embert, akik az első balesetben megsérült autóból próbálták kisegíteni az utasokat.

A legfrissebb információk szerint ketten meghaltak az incidens során, míg további két érintettet – konkrétan két pályamunkás – súlyos állapotban van, néhányan pedig könnyebb sérüléseket szenvedtek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: